Voltunk ma Gyulán Zalánnal vese UH-on.

Lényegében semmi változás, a tágulat megvan, se nem nő, se nem szűkül. Elvileg most ez is jó nekünk, hisz már 1 éve tünetmentes a pasi.

Viszont….

Megnézte a doktornő az előző papírunkat, azon rajta volt, hogy VUR vizsgálat kontroll 6 hónap múlva (ez egy áprilisi leleten volt), azaz elvileg majd októberben. De amikor felhívta az illetékes orvost időpontért, azt mondta, jövő héten kedden meg tudja neki csinálni.

Viszont….

Randi hétfő reggel fél 9 körül az ambullancián a dokinővel, és be kell feküdni az osztályra Zalánnal.
Repesek az örömtől!
Azt mondta hétfőn lesz egy halom vizsgálat, laborok, ez-az, és kedden reggel velünk kezdenek a röntgenosztályon.

De könyörgöm!!!! Mi a frászért kell befeküdni????
Mit fogok csinálni egy egészséges örökmozgóval a sok beteg gyerek között?

Kb. egész idő alatt fertőtlenítgetni fogok, mert ugye mindent megfogdos - és szopja az ujját.
Mindent szájba vesz, ez sem épp nyerő egy bacival teli kórházi közegben.

“Picit” már most idegsokkos vagyok a gondolattól, de gondolom ez majd hétfőig még fokozódik!

áááááááááááááááááááááááááááááááá

MIÉRT KELL BEFEKÜDNI?????

Évek óta készülünk “valahova, kimozdulni”, de eddig valami mindíg közbejött.
Idén NEM!
10-kor öltözz, tűz! Irány Gyula!
Naná, hogy ez sem ment egyszerűen nekünk, mert mivel reggeli nem volt itthon, olyan, ami mindenkinek megfelelt volna, boltok zárva, így kitalálták a fiúk, ( értsd: Pityu + Csongi ), hogy menjünk ki a Vasutiba, ott tuti van frissen sült pogácsa. És ha már ott vagyunk, jó törzsvendéghez mérten Csongi felpattant a bárszékre, rákönyökölt a pultra, és kikérte az 1 dl almalevet.
Zalán szintén kapott egy pohárka “bort”, majd a balesetek elkerülése végett asztalhoz űltünk.
Kb. a 2. korty után öntötte az egészet Zalán az ölébe. Nem nagy mennyiség, de ő tokától bokáig elázott. Így még el sem indultunk, máris fordulhattunk vissza, mert bár raktam 1-1 adag váltóruhát, ilyen kezdet után nem mertem bevállalni, hogy plusz 1 póló + 1nadrág nékül elinduljak velük….

Nagyon meleg volt, vagy 35 fok, a klíma frankó, de a kocsiból kiszállni????
Plusz az ünnepre való tekintettel Gyula belvárosában esélytelen volt parkolóhelyet találni.

Végül csak sikerült az élővízcsatorna mellett találni egy helyet, de innen nagyon messze volt a vár, és jó hosszú séta várt ránk.
Babakocsit naná, hogy nem vittünk, mert minek is?! Így cipelhettem Zalánt kézben, de amúgy is rám fér az edzés, és a karizmaimnak nagyon jót tesz a gyerek súlya, plusz ez a fajta edzés kevésbé uncsi, mint pl. 2 kézi súlyzóval bohóckodni… Sőt ennek dupla sportértéke is volt, mert hát ugye a világ érdekes, és a minim jobbra-balra forgolódott, hátradőlt, kitekeredett,…. Szóval kellett egyensúlyozni rendesen.

Felsétáltunk a várhoz, azt gondoltuk, lesznek rendezvények, de sajna nem.

Volt viszont bazáros, mint utcán bolond, meg mindenféle gyerekcsalogató dolog.

1.) Kint volt megint a pónilovas srác, akinek a lován már feszített Csongi, amikor Zalánnal kórházban voltunk, és az egyik nap kilógtam velük 2 órára, míg a mama vigyázott Zalánra addig. Már akkor is megállapítottuk, hogy igazi, lóratermett - magyar gyerek a fiam, de most ismét rá kellett jönnünk, hogy ha karatézni nem veszik fel, lovagolni be kell íratni valahova, mert valami veszett ügyesen űli meg a lovat, és szörnyen élvezi!
Zalánnak is tetszett, szerintem ez genetikus, én totál odáig vagyok a lovakért, és Pityut sem hagyja hidegen… Pityu papája lovas huszár volt, unokabátyja lovakat tart, hobbiból, szóval van ló elég a családban!

2.) Volt ugye ugrálóvár, szerintem nincs olyan rendezvény ma az országban, ahol nem lenne….
Csongor persze azonnal a csúszda legtetejére mászott, csúszott, ugrál, rohangált, és bátorította Zalánt is. Alaposan lefárasztották magukat, aztán lejárt az idő….

3.) Voltak kis akkumulátoros pedálos autók, azt is ki kellett próbálniuk.
PItyu szaladt a kis izé mellett végig, mert bár csak 1 fa volt az egész környéken, azt azért mindíg sikerült megcéloznia Csonginak, és ugye ki a frász akar kártérítést fizetni, mert a terroristája összetörte a “bérautót”?!

Mikor minden ilyen finomságot kipróbáltak, elindultunk végre a strandra. Ismét jókora séta, de megérte, mert nagyon jó volt a strandon!

Most kezdem érteni anyát amúgy, hogy neki miért nem élmény a strand. Űlsz egész nap a 20 cm-es gyerekmedence partján, szétéget a nap, a vízbe nem mehetsz bele, mert ugye e.ü. előírás (bár szörnyen sokan tettek rá jóóóóóó magasról, pedig a strandmester elég határozottan, és sűrűn sípolt, hogy nem kellene a gyerekmedencébe áztatni a kedves anyukáknak a feneküket - lábukat…
Fura ez, mert egy mini gyereket nem engedsz bele a vízbe felügyelet nélkül, mert annyira nem nagy buli a vízbe fulladt gyerekedet újraéleszteni.  Viszont az is jogos, hogy a pici gyerekek ne a felnőttek gombás lábvizét kortyolgassák….
Áááá, nem is tudom, mi lenne erre a jó megoldás.

Egész stresszmentesen átvészeltük a napot, Csongi csak 1* tünt úgy el kb. 3mp alatt, hogy a fél strandot sprintbe keresztül - kasul az apja, majd kb. azon a helyen elő is bukkant, ahol utoljára láttuk a kis kopi fejét. Lehet láthatatlanná vált 2 percre, vagy más dimenzióba lépett át, nem tudom, de pár ősz hajszállal több van mindkettőnk fején (apa + én - fej)

Azért voltam én is vízben! Tus, mondjuk 5 percenként, mert valami iszony meleg volt. És egyszer hallottam, hogy kolompolnak a hullámmedencénél, és indulnak a turbinák.
Gyors odarobogtam, be a mélyvízbe, és küzdöttem hősiesen a hullámokkal, úgy kerek 5-6 percig. Aztán mikor már a vízbefulladás határán voltam, lógó nyelvvel, totál kipurcanva visszavánszorogtam a gyerekmedence partjára… Jó ott nekem!
(azon viszont elgondolkodtam, hogy anno Sorrentoban hogy a frászban volt erőm akár órákig a vízben lenni, és a hullámtörő gáton túl hosszan úszkálni?! Azt hiszem, tényleg rám férne valami erőnléti edzés!

5 körül a kölkök már alig éltek, totál kipurc volt mindenki, így elindultunk  haza. Kb 2 perc után aludtak mindketten.
Felhívtam anyósomat út közben, és meghívattam magunkat egy szalonnasütésre.
Kerekre ettük magunkat, és sikerült is fél 9-kor hazaesni….

Hú, most volt egy kis hullámvölgy, de befejezem!

A nyaralás vége elég hüsire sikerült, de nem volt ez sem gond, mert elmentünk legalább Pécsre, voltunk az állatkertben, és jó volt, hogy nem 40 fokban kellett ott mászkálni.

Aztán voltunk Harkányban, strandoltunk az utolsó napon, bár nem volt az a kifejezetten strandidő, de bevállaltuk.
Álltunk a medence szélén, erre  hátulról ránk köszöntek: egy fiatal szeghalmi pár. Nagyot néztünk, hogy micsoda véletlen?! Majd mondják, hogy az, mert vannak 46-an, ugyanis ez egy Felinás kirándulás…. Épp oda, épp ők!
Ebben az országban nem lehet elbújni, ezt jól jegyezzétek meg!
Sőt, lehet, nincs olyan pont ezen a földön, ahol ne akadna össze az ember egy “földivel”.

A hazaút megint csak “vargásra” sikeredett, mert a GPS nem veszi az agyhullámokat: mi Kecskemét fele akartunk menni, a drága meg Szeged fele vitt bennünket….
De ha már ott voltunk, akkor bementünk Pityu keresztapjához, és beszélgettünk egy kicsit.

A hazaút amúgy kb. olyan simán sikerült, mint az odaút. Picike nyafival, de a vártnál sokkal, sokkal jobban bírták a terroristák a strapát.

Volt sok izgalmas esemény, többnyire “vargásra” sikeredett ez az egész.

Első nap: az utazás a várthoz képest szuperül ment, nem volt hiszti, nyafi. Megálltunk kétszer, kicsit mozogtunk, WC, ittunk, útközben ment a keksz, szóval gond nélkül lezavartuk azt a 350 km-t.

Megérkeztünk, telcsi a tulajnak, elénk jött, és felvitt bennünket a szőlőhegyre, mert az egy olyan vidék, hogy a GPS sem ismeri fel, ez volt az egyszerűbb út. Egy végtelenül kedves fiatal lányzó volt a tulaj, megmutatott mindent a házban, mi hogy működik, mi hol van,….
Kipakoltunk, aztán “pihi” a kertbe. Ez azt jelentette, tókörnyéki veszélyelhárító őrjárat.
Mikor kellőképp belefáradtunk a tókerülgetésbe, bementünk Siklósra, és megnéztük a vár környékét. Zárva volt a vár már, csak körülötte tudtunk sétálni, de nagyon szép volt az is. Hihetetlen, milyen jó állapotban van a vár!

Hazamenet irány a Tesco, az volt a legközelebbi üzlet, és vettünk kenyeret, vacsinak valót, mert otthonról ilyesmit fölöslegesnek éreztük törcsölni.
Hazamentünk, vacsi, fürcsi, be az ágyba. Pityu fent aludt a házban Csongorral, én egy hátsó, csendes nyugis szobában Zalánnal.

Reggel persze 6-kor arra kellett ébrednem, hogy:
Anaaaaa! Kakóóóó!
Értettem, irány a konyha, mininek kakaó, és vissza az ágyba, hátha lesz még alvás. De naív is vagyok néha! Nem, nem aludt vissza, viszont simán szétszedte a szobát, aztán mikor az már romokban volt, átstartolt a házba, és felverte az apját és Csongort is.

Reggeli után gondoltuk körülnézünk a környéken.
Nem volt zökkenőmentes a séta, kb. 50m-re a háztól Csongiba behúzott a relé, és onnan egy tapodtat sem akart tovább menni, de hazafele sem. Apa vegyen fel! - ez volt a gondja.
Simán tárgyaltunk egy fél órát a tűző napon, mire rábeszéltük, hogy ugye van 2 jó lába, ami naná, hogy most neki el van törve, de próbálgassa csak, menet közben megjavul az!
Csak 2 dűlőt tudtunk menni, addigra Zalán is besokkolt, ment volna de nem arra, amerre mi, hanem hegyoldalon meredeken le….
Visszafordultunk, és találkoztunk egy kedves helyi házaspárral, akikkel megálltunk beszélgetni.
Hátravitt bennünket a kertbe, megmutatta, hogy vannak lovaik, kecskéik.
Lómániás a csapat, ez alapból bejött, és most új favoritként a kecske volt a fő látványosság.
Mondta a néni: Szelíd, oda lehet menni, meg lehet simogatni.
Zalánt nem kellett bíztatni, nekirongyolt a kecskének, és simogatta, fogdosta, ölelgette. Az a dili állat meg annyira nem értette, mi ez a hírtelen szeretetkitörés, és menekülőre fogta. Előbb csak lassan, jobbra-balra kitérve, de mikor látta, kemény tökű kiscsávóval van dolga, aki nem hagyja magát csak így simán lerázni, akkor lánc megfeszül, és galopp-körbe-körbe…
Ezzel csak az volt a gond, hogy Zaza ugye lánc hatósugaron belül állt, így az első kör végén gyomron kapta a lánc, simán elkaszálta, és a kecske körbe-körbe vonszolta szerencsétlen üvőltő kis pelenkásomat, gyomrában megakadt lánccal, miközben “vízisielős stílusban” siklott a sejhaján körbe a fűtorzsán. Egy szál póló + pelus volt a minin, így mire el tudtuk kapni a megriadt kecskét, addigra a kis lába össze-vissza volt csikargatva.

Gyors elköszöntünk, tűz haza, túró rudi, nyugtatóként, nekünk kávé, összepakoltunk, és elindultunk Siklósra.
Most nyitva volt a vár, bementünk, felmásztunk minden elérhető pontjára. Naná, Zaza a kezemben, Csongi apán lógva, mert ugye neki el van törve a lába…
Volt vagy 35 fok, szóval kellőképpen kitikkadtunk, mire körbenéztük a várat.
Onnan egyből irány a helyi strand.
1 nagy, igazi úszómedence, 1 gyerekmedence, hideg víz, de nem volt érdekes, mert ezer fok volt, a kölkök mocskosul élték a vizet, úszni meg nem jó meleg vízben. Jól kifárasztottuk magunkat, és nem kellett könyörögni, hogy indulás van haza, mert hírtelen elkezdett beborulni az ég, és kezdtek fázni a fiúk a vízben.

Hazamentünk, rohangálás az udvaron, őrjárat a tó körül, majd Csongor üvölt.
Bár kb. 20* elmondtam, nem kellene az ujjacskáit a teknősnek odamutogatni, mert mocsok nagyot harapott anno a kis 10 cm-es ékszerteknősöm is, akkor ez a 30 cm-es példány valószínűleg még nagyobbat tud… De neeeeeeeeem, azért sem fogadunk szót anyának, és majd én megmutatom alapon simán megharaptatta magát a teknőssel.
Kis vérzés, aránylag rövid sírás, és ment tovább a játék a kertben.

Aztán Zalán sikít. Áll a kert közepén, ketté görnyed, és mutat a lábára.
Mezítláb ugrált a füvön, és egy méhecske nem díjazta, hogy megtaposta a testét a minim….
Gyors tűz be a konyhába, fél vöröshagyma, ecetes-vizes borogatás, kalcium pezsgőtabletta, és vártam, hogy mi lesz. Semmi, simán megnyugodott ő is egy idő után, nem fulladt be, nem dagadt halálra, szóval elengedhettem, és ment ő is tovább játszani.

Közben egyre hűlt az idő, és veszettül gyorsan beborult az ég. A hegyek felől előbukkant egy fekete felhő, Pityu elcsodálkozott rajta, és mondja, na, ezt le kell fotózni! 1 képet sikerült ellőni, a következő percben már ott volt a vihar. Életemben ilyen gyorsan lecsapó ítéletidőt még nem láttam!
Rettenetes nagy szél, tépte a fákat, minden tele lett pillanatok alatt levéllel, ágakkal, porral. Alig volt idő bemenekülni a házba, és már ömlött is az eső.

Vacsi-fürcsi-alvás, kellőképp fáradt volt a csapat, és nem volt az esti altatással gond.

Másnap hideg volt, reggel egy szál pólóban ki kellett menni fél 7-kor Zalánnal megnézni a tavat. Iszony, mennyire imádta a halakat. ( alacs - az ő nyelvén, a teknős meg: tetűűű)
Bepróbálkoztunk egy Villányi kirándulással, amit persze végignyafogott Csongi, Zalán is cipeltette magát, mint kiderült este, csupán csak annyi volt a baja, hogy a nap folyamán a bokája duplára dagadt, a talpa kőkemény, bucira dagadt, vörös, égő-forró egy hús volt. A fullánk benne maradhatott, vagy csak simán a csípésre reagált így, nem tudom, de riasztóan nézett ki. Felhívtuk a gyerekorvosunkat, hogy szerinte keressünk-e egy kórházat / ügyeletet, vagy majd elmúlik?! Kiderült, Pityu egész véletlenül eltett egy üveg Fenistil cseppet, ezt kezdtük el adni neki, meg borogattuk, és 2 nap alatt kezdett lappadni. Viszont állandóan dörgölte, hogy:
ikket! (viszket) ana! ém! (volt nálam szúnyogcsípésre, gyógyszertári hűsítő rázókeverék, ezzel kellett kenni, ez volt a krém - ém)
Szóval nem láttunk Villányból semmit, és körbekocsikáztuk a környéket, de maradandó élmény a nyafizáson kívül nem maradt meg bennünk….

Bár tavaly megfogadtam, hogy én a családdal, négyesben soha többé, erre tessék, nem győztem hallgatni a férjemet, és inkább rábólintottam, hamarabb szabadulok-alapon.

2 kikötésem volt:
1.) olyan helyre menjünk, ahol nem kell állandóan a sejhajukban lennem a kölköknek, 2 percre felügyelet nélkül maradhassanak, tehát: van kerítés, és nincs magasra mászós izé, meg kerti tó / medence.
2.) nem akarok népi, falusi szálláshelyet.

És???

Gyönyörű környezet, de tényleg. Hatalmas kert, szuperül parkosítva, hátul gyümölcsös, és szőlőlugas.
És elől?
IGEEEN! Egy hatalmas halastó! Aranyhalakkal tele, volt vagy 100 benne, a 30-40 cm-től az épp az ikrából kibújtig, minden méret. Gyönyörűek voltak, jöttek a tó szélére, várták a kaját.
Gyönyörű tavirózsák a tó közepén, 3 teknős (majd 2. nap kiderült, hogy van egy kígyó is, olyan 1-1,5 m hosszú vékony kis izé, nem tudni milyen fajta, a háziak szerint: “vándorkígyó”. Jön, itt van, majd tovább megy…)
Híd ívelt át a tó felett, ami persze a gyerekeimnek a legvonzóbb dolog volt a világon.
Így az egész nyaralás azzal telt, hogy ott álltam mellettük, és figyeltem, mikor melyik akar beleesni.
(Kivételesen Csongi csak egyszer csúszott bele, bokáig merülve, viszont Zaza háromszor indított meg fejest a tó közepe felé, szóval a reflexeim 100%-ig kiéleződve várták A PILLANATOT….)

Bent pedig a szállás: igen, népies volt. Mi lett volna más?
Mintha a dédszüleim házába csöppentem volna. Majd 100 éves bútorok, korabeli fotók a falon, a tulaj nagyszülei, dédszülei voltak rajta, az az igazi régi (állott? dohos?) szóval régi szag, ami beleette magát mindenbe, az is elég népi volt.
Minden tele kis horgolt terítőkkel, szőtt szőnyegekkel, ezer éves tárgyak mindenhol, a rokkától a kézi kávéőrlőig, minden volt.
Olyan volt tényleg, mint egy időutazás, és aki csípi azt, hogy a pörgős világunkból visszacsöppenjen a régmúlt nyugijába, annak ez egy álomsziget.
Én viszont kényelmesre, modernre, élhetőre vágytam, és kicsit rosszul esett rádöbbenni, hogy ez sem jött össze.
Az ágyam picike volt, a 100 évvel ezelőtti 160-as átlagmagassághoz igazítva, csak behúzott térddel tudtam aludni. Recsegett-ropogott minden mozdulatomra.
Volt minden, cukortól az olajig, még többféle tea filter is, kávé, bor, pálinka, minden, és valami iszony kedvesek voltak a szállásadóink.
Sőt, volt egy este, hogy rájöttünk: dugulás van, a WC-ből a cucc nem akar lemenni, telefonáltam a tulajnak, este 8 után, 9-kor ott voltak, és duguláselhárítottak.
Tényleg, semmi baj nem volt vele, csak annyi, hogy én csilli-villi-modern dologra vágytam. De ez már az én saját hisztim, nem ezen múlt a 6 nap “boldogsága”.

A fiaim étkezési szokásai enyhén szólva is furcsák, de ma ismét alakítottak.

Vacsira volt rántott csirke, rántott karfiol, petrezselymes krumpli, és uborkasaláta.

Csongor asztalhoz űlt, meglátja a Nutellás üveget, és kitalálta, neki nutellás kenyér kell.
Oké.
Megkentem neki (naná, hogy Zalán is ezt akart enni!), majd én is elkezdtem vacsizni.
Csongi figyeli, mit eszek, majd kért egy tálka uborkasalátát. A nutellás kenyérhez.
Kapott. (naná, hogy Zaza szintén egyből kapálózott az ubisaliért…)

Majd hűtő ajtó nyílik, Csongi meglátott egy rúd szalámit, és szólt, hogy azt is kér.
(naná, hogy Zaza is…)

Szóval a végeredmény:
A fiaim nutellás kenyeret vacsiztak, házi szalámival és uborkasalival.

És ez miért is furcsa?!

Méghozzá komoly orvosi papírom, hogy van egy ép szerkezetű, tökéletesen működő egészséges agyam!

Szóval ezek után ha valaki bármilyen okból be akar szólogatni, annak szívesen a kezébe nyomom az egyik fénymásolatot, hogy az agyi képességeimmel semmi baj!

És hogy miért…?

Egy nap meló közben éreztem, hogy valami nagyon nem jó bennem, szédültem folyamatosan, veszettül fájt a fejem, és 2 kávé után már volt is egy 100 / 60-as vérnyomásom. A 3. kávé meg simán kijött belőlem a reggelivel együtt.

Egész nap, és éjszaka is folytatódott a fejfájós, kiszédülős, hányós móka, úgyhogy reggel tűz a dokihoz.

Diagnózist nem kaptam, de táppénzre vettek, hogy pihizzek, és majd kiderül…

1 hét után sem lett jobb.

A gyermekorvosunknál voltam Zalánnal, látta Ica, hogy valami nem frankó velem. Elmondtam, mi a baj, a tünetek…. és ő elzavart a fül-, orr-, gégészetre hogy nézessem meg ott magam.
Ott szervi eltérést nem találtak, de a vakjárásnál 2 lépés után elborultam.

Beutaló audiológiára, neurológiára, vérvétel, szóval a gépezet recsegve bár, de beindult.

A vérképem tökéletes, csak magas a rossz koleszterinem.
Tanács: kevés disznóhús (szinte alig eszem disznót), olajjal főzzek (olajjal főzök), ne egyek sok tojást (kb.3 hetente eszek vagy 2 tojásnyi rántottát), ne egyek sok tojásos tésztát (oké, ez betalált, mert kifőtt tészta csúszkamászkával bármikor, bármilyen mennyiségben, de most áttértem a durumtésztára…)

Audiológia: tökéletes a hallásom.
Na ezen megint csak meglepődtem, mert meggyőződésem volt, hogy a jobb fülemre tompábban hallok, mióta sikerült bravúrosan kilyukasztani a dobhártyámat. Sőt, vannak emberek, akik olyan frekvencián beszélnek, hogy nem hallom őket, csak akkor értem, mit akarnak, ha nézem a szájukat és olvasom róla…
De a gépek szerint totál jó a hallásom.

Neurológia: a reflexek jók, de bonyolódott a dolog, mert már jobb kéz, jobb láb, jobb vádli időnkként totál lezsibbadt, és vakjárásnál ismét elborultam. Így beutalót kaptam egy agyi MR vizsgálatra.

Na ez az a papír, ami igazolja, hogy….

Amikor visszamentem a neurológiára a doktornő nézegette a papíromat, és bevallotta, lövése sincs, mi a bajom. Még az első “randin” felírt nekem egy bogyót, azt szedtem, és kezdett is a szédülés elmúlni, a zsibbadás is elmúlt, aminek ő nagyon örült, és azt mondta, igazából nem tudja mire hat, de hat, úgyhogy szedjem, amíg szédülök, azután fokozatosan hagyjam el, és majd csak akkor jöjjek újra, ha ismét panaszom lesz.

okés!

Tehát ok, és diagnózis nincs, de totál képernyőn sikerült megkukkolni az agyam (hééééé! Csodaszép volt!!!! ), papírom van róla, hogy ép agyú vagyok.
Volt 3 hét kényszerszabim, amit valami iszony mód élveztem, de ügy lezárva.

Eldőlt a sorsom a cégnél:

A főnököm bejött egy nap hozzám, és megkérdezte, mik a terveim a jövőre nézve. És egyértelművé tette, hogy szeptembertől nem megy az 1 műszakos móka.

Azt mondta beszélt a közvetlen munkatársaimmal, és ők azt szeretnék, hogy maradjak, és ő (a főnököm) is ezt szeretné.
Mondom, ez tök jó, ha tényleg csípik a fejem, én is ezerszer jobban szeretem a 2 műszakot, mint ezt az állandó hajnal 5-kor kelést, és a fele pénzt, meg hogy soha, sehova nem jutok el, nem tudok semmit intézni, mert minden hivatal / orvos / akármi csak délelőtt működik, szabim meg ugye nincs így veszett dolog bármit is elintéznem….
Már csak 1 dolog van, és 1 ember, akinek szintén szeretnie kellene ezt a munkarendet: a férjem.

Megbeszéltük Pityuval, és azt mondta, megolja valahogy a tanulást. A mamák, Erzsi néni meg a kicsiket. Elég vacak évünk lesz, de elvileg ez az utolsó ilyen.

Azután a fősuli / egyetem már levelezős üzemmódban megy, ami csak hétvége, szóval azzal kevesebb lesz a gond.

Elvileg….

Gyakorlatilag meg?! Majd kiderül!

Nagyon remélem, a férjem nem olvas, és Ti sem árulkodtok neki, mert most felhúzná az orrát, ha tudná, hogy árulkodom.
Mert hát a férfi egó, az férfi egó!

Sztori volt! Ez is amolyan “vargás”. (Tényleg, ebből lehetne egy külön kategóriát csinálni! )

Szóval:
Gyerekszobák: mint amit 2 éve festettek. Zalán ágya mellett a fal körben kakaó és csipketea foltos, popsikrémes, és nem tudom még mi a szösz volt rajta, de elég “érdekesen” mutatott.
Csongi falán kisebb nagyobb horpadások, zsírkréta, toll, színesceruza firkák, és gyerekmancs lenyomatok. Szóval olyan igazi gyerekszoba állapotok….

Vettünk festéket, előrekevert szín, Platinum festék.
Szuper találmány, a folyosót ezzel kentük, simán nekiálltam és s.k. fél nap alatt gond és mocsok nélkül átfrissítettem a festést, a gyerekkéz okozta zsíros maszokfoltok, csoki és egyéb nyomok secpec eltűntek alatta…

Zalán fala rezeda lett, szinte detto az a szín, mint ami volt is.
Az én feladatom volt felkeverni a festéket.
1 doboz elvileg 50 nm lefestéséhez elég, a Zaza szobája meg bőven ez alatt van, még ha a plafont beleszámoljuk, akkor is.
A dobozon rajta van, hogy hígítás nélkül IS felhordható…. Na ezen nevettem egy jót, merő egy kocsonya a cucc, ha nem adunk hozzá vizet. Én elkezdtem felkeverni, és még fele annyira sem volt híg, mint amire én azt mondtam volna:
“Na ez az a konzisztencia, ami épp jó!” - mikor a kedves férjem lesikította a fejem, hogy sok lesz bele a víííííííííííííz!!!

Elkezdte kenni, mert okos feleség nem ellenkezik (nagyon) az urával, és hagytam, had csinálja, ha szerinte ez épp így a jó.

Kb. a szoba 2/3 része volt bekenve, mikor egyszer szitokár jön a gyerekszobából, majd a pasim, hogy : BAJ VAN!

Elfogyott a festék!

Persze mindez vasárnap délben, amikor ugye se bolt, se semmi, a szoba kipakolva, terroristák eladva, és estére mindennek vissza kellene pakolva lennie a helyére, hogy a minik ne kapjanak pörgési rohamot a folyosót elborító kincsek látványától…

Gondoltam, van nekem egy barátnőm, akinek festő a férje, hátha egész véletlenül van nekik ilyen festék, ebben a színben raktáron… (oké, ez első, sőt sokadik hallásra is elég valószínűtlen, mert egy festő alapból nem tart otthon ilyen gyári kész festéket, de amikor már csak ez az utolsó szalmaszál, akkor kapaszkodok én ebbe is!)

És mi volt Kiss Kati válasza? 1-2 héttel e sztori előtt nyílt itt 100m-re egy festékbolt, és ki a tulaj? Igen, ők… És van ilyen festékük! Plusz volt kedves Csabi a bogrács mellől elcaplatni, kinyitni nekünk az üzletet, és adni festéket. Így estére gond nélkül be lett festve a szoba, ki lett takarítva, az ablak ki lett törve (ez nem szériatartozéék festéshez, de ugye szóltam, hogy ez egy “vargás” sztori?!) és mire a fiúk hazajöttek, rend és tisztaság volt a lakásban.

A Csongor szobájának a festése elnyúlt kicsit, majd 1 hónap kihagyás után hoztuk csak össze.
Ez is a Platinum festék, ez a szoba falfelület is alatta van az 50 nm-nek, de mondtam Pityunak, vegyen 2 doboz festéket, biztos, ami biztos.
De neeeeeeeeeeeem! Elég lesz!
Oké.
Elkezdte hígítani, rutinosan, jó bőven. Majd mikor elkezdte festeni a falat, mondtam, szerintem ez elbírna még egy kis vizet. Nem, ez épp így a jó! - ez volt a válasz.
Nem lett kész délre, volt 1 fal híja, mi meg anyához voltunk hívva ebédre. Anya értünk jött, Pityu festett.
Eltelik egy kis idő, telefon csörög (vasárnap 1 óra) , pasi sokkos:
ELFOGYOTT A FESTÉK!!!

Kb. egy 1*2m-es falrész nem lett csak befestve….

Hívta megint Kiss Csabit, bolt kinyílt, festék ugyan volt, de csak 5 literes kiszerelés. De hát muszáj volt… Nekünk kb. 1 dl elég volt….
Szóval, van a kamrában egy teli doboz sötétkék színű Platinum festékem, ha valaki festeni akar, pályázhat rá, pici pénzért megszámítom!

Amúgy nappal valami veszett jól néz ki a szoba, gyönyörű ez a kék árnyalat. De estére döbbenetesen riasztóan sötét.

Valamit ki kellene találni rá, és ezért a bejegyzés címe.

Morzsa adott egy jó tippet, hogy álmennyezetből (vagy hungarocell táblából) felhőket lehet kiszabni, azt fehérre, felhősen világosra festeni, fluoreszkáló festékkel bekenni, napocska, holdacska, csillagok,….

Ez eddig szuper is, csak igazából most nem bízok annyira a kézügyességembe, mert festék ugye van még bőben, ha elrontanám, és újra kellene festeni a falat, de a férjem kb. kinyírna, ha a munkáját szétbarmolnám….

Szóval várok szeretettel linkeket, ha tudtok, valami 3D-s fal - mennyezet díszítésről, okosságokról,….

Előre is köszi!

Annyi mindennel le vagyok maradva, azt sem tudom, mivel kezdjem.

Ujjgyakorlatnak itt a tegnapi napunk, ez elég “vargásra” sikeredett.

Pityu mondta,  hogy be kellene menni Gyulára, csavarogni egy kicsit.
Ő alapból imádja a várost, itt tanult, és a szíve csücske….
Tavaly felújították a belvárost, csináltak egy szenzációs sétálóutcát, ahol végig szökőkút, víz, csobogó, vízesés van, és van egy utca, ahol keményen lejt a terep, és föntről szuper kis vízesés csobog teljesen le az utca aljáig. Tényleg varázslatos.
Meg ott a vár, a hatalmas park körülötte, a csónakázótó, na meg persze a Kis Kézműves cukrászda az isteni fagyijával…

Délután, mikor felébredtek a kis terroristák, öltöztünk, és indultunk.

Okos anyuka készül, rak váltóruhát, hátha…..  Igen, szükség is volt rá.

Kiszálltunk a kocsiból, elindultunk a szökőkutak mellett. Eleinte nem is volt gond, de mikor meglátták a vízeséses utcán, hogy egy halom gyerek benne topog a vízbe, mi volt az első mozdulatuk a fiaimnak? IGEEEEEEN! Bele a vízbe! Tokától - bokáig, csurom vízesek lettek. Mondjuk volt kb. 40 fok, szóval igazság szerint csak legyintettem, had örüljenek, szárazak már nem lesznek, szóval tomboljatok csak!

Nem kis harc volt, míg el tudtunk indulni, és menni tovább. Tűz a kocsihoz, gyors öltözés, és mentünk fagyizni.

Persze Zalán szokás szerint a fagyitölcsér közepét, alját kezdte el rágni, így kb. borítékolható volt, hogy  hol végzi ez a finom fagyi!
De tévedtem, nem a pólóján, hanem az én szoknyámon, lábamon, térdtől lábujjig, plusz papucspakolás….
Leűltünk egy szökőkút mellé egy padra, Pityu meg elment az autóért. És az én kis kába Zalánom addig idétlenkedett, míg a padról hanyatt levágta magát, amolyan kezdetleges szaltó szinten, és a fagyija rajtam landolt.

Hogy elejét vegyem a sírásnak, gyors a kezébe nyomtam a saját kis maradék fagyim, és míg a meglepetés tartott, az új finomság a kezében feledtette vele, hogy épp üvölteni készült.
Okos anyuka egy csomag popsitörlővel a táskában mászkál, így sikeresen letakarítottam magamról a ragadós masszát, és már mehettünk is a várba.

Kibéreltünk a tavon egy vízibiciklit, tekertünk pár kört, a vadkacsák most a szokásosnál is barátságosabbak voltak, és követtek bennünket, folyton odaúsztak mellénk, a 2 kölök nem kis örömére.

(Fura, kereken 2 éve egy kis picike vigyorgó húsgombóccal voltam bezárva Gyulán a gyermekkórházba, és párszor Pityu Csongival együtt jött be látogatni, és olyankor a minit ott hagytam a mamával a kórházban, mi pedig elmentünk hármasban vízibicajozni, ide, erre a tóra….)

Sikerült vízbe esés nélkül megúszni a fél óra vízes mókát, és mind a négyen élve szárazföldet értünk.

Azután átmentünk a várkert játszóterére, és ott ugráltunk, míg totál ki nem purcant a banda.
8 óra volt, mikor elindultunk haza.
KIvételesen nem volt gond az altatással, gyors vacsi, fürcsi, és már szunyált is a mini, Csongi meg olyan 10 perc csúsztatással….